Történelmi séta Pest főutcáján

N. Kósa Judit tollából megjelent egy igencsak vaskos és jelentős könyv, amely kerületünk legfőbb ütőerét a Nagykörutat ünnepli. A kötettel kapcsolatban nekünk, erzsébetvárosiaknak több okunk is akad az örömre: egyfelől várostörténész szerzője tősgyökeres erzsébetvárosi, s ha mindez nem volna elegendő, ízig-vérig lokálpatrióta, ráadásul az Erzsébetvárosi Értéktár Bizottság tagja.

            Kezdjük talán azzal, itt van végre egy könyv, amelynek már első fellapozásakor szemet szúr, hogy mielőtt kinyomtatták gondosan megtervezték (Pintér József érdeme). Aprólékosan és gondosan válogatott, sőt frissen is készített fotóanyag kíséri (Erdős Dénes munkája) a jól tagolt, alcímekkel bőven ellátott szöveget. Elsőre ugyan meglepő, hogy nincsenek lábjegyzetek, de gyorsan kiderül, ez most nem is nagyon hiányzik, cserébe van viszont aprólékos név- és tárgymutató, valamint általános forrásjelzet. Végre egy könyv, ahol nem nekem kell kikeresnem, mit mikor írtak anno a régi hírlapok, mert szerzőnk mindent pontosan jelez.

            A könyv lényegét leírni roppant egyszerű, hiszen nem tesz mást, mint aprólékosan elmeséli azt a folyamatot, ahogyan a nagy bulvár felnőtt a kiskertek helyén. Az asztalhorpasztó kötet minden sora mögött irgalmatlan kutatómunka és hatalmas forrásanyag áll. Arról nem beszélve, hogy az elmúlt idők históriái megírhatóak rendkívül precíz szárazsággal, illetve soronként csigázva az érdeklődést, teli érdeklődéssel, kíváncsisággal és szeretettel. Itt szerencsére az utóbbiról van szó.

            A 400 oldalas remek, amely csak azért letehető, mert túlsúlyos, pontosan felépített terv szerint kalauzol bennünket. Elsőként megismerkedünk a Nagykörút születésének körülményeivel, igen azzal is, amit mindenki álmában is fúj, mely szerint, ha úgy alakul, ma akár egy csatornán is hajózhatnánk a helyén. Természetesen kiderül, hogy Erzsébetvárosé az elsőség, hiszen a Nagykörút legelső háza, hol másutt, mint a leendő Erzsébetváros területén állt, amelyről Gerő Ödön (Viharos) 1906-ban még beszámolt a Pesti Napló hasábjain.

            A következő részben három olyan családdal ismerkedhetünk meg, akik bérházat építtettek a körúton, majd alapos pillantással bekukucskálhatunk a házak mögé, kik, mikor, milyen körülmények között lakták a körúti „palotákat”. A továbbiakban két remek vendégszerző, témáik abszolút ismerői mutatják be a körút közlekedését (Legát Tibor) és vendéglátását (Saly Noémi).

            A mindent megszépítő visszaemlékezésekben a Nagykörút a vásárlások és a mozik színhelye is. Bár ma már sajnos ez egyre kevésbé van így, a következő fejezet úgy emlékezik meg a bulvárról, mint a fővárosi kereskedelem központjáról. Régen tényleg minden volt itt, bőr-, koporsó-, és baromfikereskedőn kívül. Az újabb fejezet az egykor volt mozgóképszínházakról, azaz „a körúti mozi” fogalmáról szól, amikor már nem csupán négy filmvetítőhely árválkodott a Nagykörúton, mint manapság (Kino, Művész, Art+Cinema, Corvin).

            Tekintettel arra, hogy a Nagykörút a Jászai Mari tértől a Boráros térig mégiscsak a Szent István, a Teréz, az Erzsébet, a József és a Ferenc körutat jelenti, így mind az ötön házról házra sétálunk végig, házakkal, emberekkel ismerkedve.

            A kötet legvégén 23 hosszabb-rövidebb személyes történetet olvashatunk, melyek színesek, sokfélék, emberiek, kedvesek, de nem csöpögnek a túlzásba vitt nosztalgiázástól, egyszerűen a hétköznapi valóság szintjén mesélnek arról, amit úgy hívunk Nagykörút.